A cikkből megismerhetjük tudatalattink két lakóját, a hüllőt és a tehenet. Valamint megtudjuk, hogy miért pont nálunk alakult ki a dadogás, és hogyan tanultuk azt meg? Ezen kívül bemutatom neked F. M. Alexandert, aki a testük helyes használatára tanította az embereket, köztük dadogókat is.

Mivel szokásról van szó, ezért le is tudunk róla szokni, ha akarunk. Még sem tesszük. Vajon miért? Talán, mert még sosem tudatosítottuk magunkban, hogy egy megváltoztatható szokással van dolgunk. Persze felmerül az emberben, hogy tudott ez kialakulni? Miért pont velem?

A hüllőagy, agyunk legősibb, legprimitívebb része, ez a fejlettségi szint már a hüllőkben is kialakult, innen ered a neve. Valójában nem tud beszélni, hiszen nem tud elemezni, nem érti, hogy mit csinál, de nagyszerű az egyhangú, ismétlődő feladatok elvégzésében. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az ösztönös, rutin feladatainkat, reflexeinket a hüllőagyunkkal végezzük. Köznapi nyelven úgy mondjuk, hogy amin nem kell gondolkozni.
Agyunk kicsit fiatalabb, középkorú része a tehénagy, vagy limbikus rendszer az érzelmek központja. Itt választódnak ki a különböző stressz hormonok. A két agyrész között érdekes együttműködés áll fenn. Elmondhatjuk, hogy tudatalattinkban egy hüllő és egy tehén lakik együtt.

A harc vagy menekülés reflex gyakran a hétköznapi életben is működésbe lép. Átkelés forgalmas úttesten vagy más általunk veszélyesnek ítélt helyzetben. Ilyenkor a nyak megfeszül, a hát elkeskenyedik, a vállainkat felhúzzuk, a légzés és pulzusszám megemelkedik.

Ez a reflex az állatoknál is megfigyelhető, többnyire rövid ideig tart, és mindig mozgás követi. Gondolj arra a macskára, amely épp az autód előtt merevedik le, aztán futás.

Az ösztönös reakciók hatalmas mennyiségű energiát generálnak, amelyek létfontosságúak, amikor veszély elöl, menekülünk.

A felgyülemlett energiákat, ha nem tudjuk levezetni, izomfeszültségek formájában elraktározódnak, gócpontok alakulnak ki a lapockánk környékén, a hasfalunkban, hátunk alsó részében. Hogy kinél hol, ez többnyire velünk született, öröklődő tulajdonság. Ez emberiség 2% azzal a hajlammal születik, hogy feszesek a hangszalagjaik, közülük 1% dadogó lesz.

Az állatoknak könnyű, hiszen a gerincük vízszintes, így mozgás közben képtelenek a nyak és hátizmaikat megfeszítve tartani. A mi gerincük viszont függőlegesen helyezkedik el, így mi emberek hajlamosak vagyunk beragadni, nem vezetjük le ezt a hatalmas izomfeszültséget.
Ezt sokszor észre sem vesszük, hiszen szokásunkká vált, vagyis gondolkodás nélkül cselekszünk (tudatalatti).

Mi, dadogók ugyanúgy használjuk a légző-, hangszalagok és artikulációs mechanizmusainkat, mint a többi ember. Feszültségmentes környezetben mindannyian folyékonyan beszélünk.

Hogyan tanuljuk meg a dadogást?

Erről Schwartz doktor nagyon szemléletesen ír a könyvében, idézem:

“Van egy ajtó az irodámon, amelyiken mindennap áthaladok. A procedúra mindig ugyanaz. Odamegyek az ajtóhoz, megfogom a kilincset, kinyitom az ajtót, átsétálok rajta, és automatikusan becsukom az ajtót magam mögött. Mindig így csinálom, mindig hiszem (tudom, hogy így mindig sikerül), ahogy így csinálom, és sohasem csalódom.
De egy bizonyos napon a vízvezeték eltört az irodám felett, és a víz lassan beszivárgott a fából készült ajtóba. Az ajtó megdagadt és beragadt az ajtókeretbe, de én ezt nem tudtam, mert lassan csöpögött és nem láttam.
Tehát megyek az ajtóhoz, ugyanúgy, mint ahogy eddig az évek folyamán, megfogom a kilincset, lenyomom és megnyomom az ajtót. De nem mozdul, megakadt. Kezdeti reakcióm, az volt, hogy erősebben nyomtam, de nem működött. Egyre erősebben nyomtam, míg végül feltéptem az ajtót.
Húsz perc múlva megyek az ajtóhoz, ismét beragadva találom. Rögtön egy erős rántással kinyitottam.
Mindjárt elképzeltem, hogyan viselem el ezt a helyzetet. Megtanultam, egyetlen próbálkozás után, ha húsz percen belül próbálkozom, az ajtó egy erősebb rántásra kinyílik. Megtanultam, erőlködni.
A megdagadt ajtót úgy kell elképzelni, mint az összezárt hangszalagokat, és az én rángatásom egyenértékű a dadogó erőlködő viselkedésével. Az a tény, hogy az én kezdeti erőlködésem sikert eredményezett, és az ajtó kinyílt. Ez azt jelenti, hogy az én erőkifejtésemért jutalom járt (kinyílt az ajtó), néhány esetben (sokat ígérően) újra erőlködtem.”

A dadogás reflexe:

erőlködő beszéd (nyomjuk az ajtó gombját), sikerült kimondani (kinyílt az ajtó), a további beszédeknél (próbálkozások az ajtó kinyitásával) az erőlködés jutalmaként ki tudja mondani, amit akart.
Élettanból ismert, hogy a hangszalagokban van egy idegvégződés, ami észleli a stresszt (riasztás az agynak), amikor ez a stressz-szint eléri a kritikus küszöbértéket (eddig a tehén dolgozott), az agy lezárja a hangszalagokat (most a hüllő). Ez a zárás kiváltja a dadogás reflexét.

A hangszalagzár velünk született reflex (az a bizonyos 2%), ami kiváltja a dadogás tanult reflexét. Ez azért történhet meg, mert megengedjük, hogy a beszédünket a bal agyféltekénk helyett a tudatalattinkban lakó hüllő és tehén irányítsa.

Frederick Mathias Alexander 1869-ben, Tasmániában született. Ígéretes színészi karrierjét akadályozta állandó rekedtsége, hangjának elvesztése. Sajnos az orvosok sem tudtak segíteni rajta. Tudta, hogy a színpadon követ el valamit, ami miatt elmegy a hangja. Tükrök segítségével megfigyelte, hogy szavalás közben olyan mozdulatot tesz, mint aki megrémül. Hátrahúzza a fejét, ezáltal megfeszíti a nyakát, megrövidíti és elkeskenyíti a hátát. És ez közvetetten a gégefő összeszorítását és kapkodó légzést eredményezett. Amikor nem akadályozta feje-nyaka-háta kapcsolatát, akkor újra visszanyerte hangját és általános egészsége is javult. Alexander később híres tanár lett, technikáját színészek, táncosok, olyan emberek, akiknek a testük munkaeszköz, a mai napig alkalmazzák.

Üdvözöllek, Horváthné Balogh Éva vagyok, magam is érintett. Több éve tanulmányozom a szakirodalmat, hogy választ találjak a dadogásunk okára, illetve keresem a hatékony és eredményes gyógymódokat. Tapasztalataimat hamarosan megosztom veletek.