A pöszeség terápiája

A pöszeség terápiája

Pöszeségnek nevezzük a beszédhangok torzított ejtését, kiejtésének képtelenségét, más beszédhanggal felcserélését, az adott nyelvi közeg artikulációs hangjaitól való eltérést.

A pöszeség terápiáját általában középső, illetve nagy csoportban kezdjük, ezt a beszédhiba súlyossága és a problémás hangok száma alapján döntjük el. Nem igényel logopédiai segítséget azonban az élettani pöszeség, amely a beszédtanulás kezdetén lép fel a gyermeknél, és amely nem beszédhiba, hanem a fejlődés természetes velejárója.

A pöszeség megnyilvánulása háromféle: torzítás, hangcsere, vagy hangelhagyás.

Egy-egy hang torz, pontatlan ejtése sokféle lehet, aszerint, hogy a gyermek a zönge jelenlétén, a nyelvének elhelyezésén, a szájállásán változtat-e a beszédhang képzésekor. A hangcserék lehetoségei már korlátozottabbak, mivel nagy gyakorisággal a szomszédos képzési helyű, zöngés-zöngétlen párt, orrhangú-szájhangú párt, vagy zárejtésu és réses ejtésű prát alkotó hangok között történik a csere.

A pöszeség-foglalkozások állandó szerkezeti felépítéssel bírnak. Figyelemfejlesztő gyakorlatok után a tükörnél végzünk artikulációs mozgásügyesítő gyakorlatokat (hangszalag-, lágyszájpad-, nyelv-, ajak-, és állgyakorlatokat). A gyakorlatokat az adott beszédhiba szempontjából válogatjuk össze. A hallásgyakorlatok a hanghallás, hallási differenciálás fejlesztését szolgálják, történhet külso hangforrásokkal, artikulációs hangokkal (a felcserélt hangokkal, vagy a helyes és helytelen képzésu hangokkal). A terápia legfobb bázisa a hangfejlesztés, amely történhet hangutánzással vagy a helyes képzési mód direkt beállításával. Amikor már biztonsággal megvan a kívánt hang a gyermeknél, megkezdodik az alapos, aprólékos rögzítés és beszédbe építés. Egy-egy órán egy apró, de valójában jelentos lépéssel jut elobbre a gyermek, elhagyva a tükör adta segítséget is. A rögzítés során a fejlesztett hangot (általában mássalhangzót) a magánhangzók elott, mögött és két-két magánhangzó között is gyakoroljuk analóg sorokkal. Ezek után jön az automatizálás, amelynek során a szavak elején, végén, közepén, és mássalhangzó torlódásaiban gyakorolja a gyermek a hangot, míg elérkezik a mondatokba és versbe történo beépítésig. Az apró lépések sorrendje persze gyerekenként és hangonként változhat.

A terápiát mindvégig áthatja a változatosság, játékosság, gyermekközeliség, képi alátámasztás és az egyéniesítés elve.

Róth Mária – Gyógy-ír, Kisalföld – 2000

 

Szeptember 17-n szombaton, 16 órától vendégül látjuk Lollok Andrea, Démoszthenész díjas, volt klubvezetőt, az Üllöi úti irodában


Októbertől két új csoportos terápia indul dadogók részére.

 


Október 22. Konferencia – A megkésett beszédfejlődés

Helyszín: Budapest, Damjanich u. 41-41. C. ép. Szondi terem

 
Beszédvizsgálat, tanácsadás és terápia Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Az Ön adatait diszkréten kezeljük! Harmadik fél soha nem férhet hozzá. Kizárólag az egyesülettel kapcsolatos tájékoztató jellegű anyagok kiküldésére használjuk fel. A hírlevélről bármikor leiratkozhat a levelek alján található link segítségével!

Palotás Gábor Logopédiai Általános Iskola

Logopédus kereső


Legfrissebb a fórumon

Fluittile - 2012-02-04 08:58

[url=http://rhosting.pl:1kipjp1a]Hosting seo[/url:1kipjp1a] Szukasz nietrudnego i niedrogiego wyjścia, żeby podnieść zyski swojej firmy? Posiadam tedy dla Ciebie błyskotliwe rozwiązanie. Marketing. Dostrzegam, miało być oszczędnie, ali... tovább »

MarAnalmArere - 2012-02-03 06:20

[url=http://rhosting.pl:1mxd8u9n]Hosting seo[/url:1mxd8u9n] Poszukujesz banalnego i opłacalnego wyjścia, tak aby powiększyć przychody loklanej jednostki biznesowej? Posiadam z tej przyczyny dla Ciebie genialne podejście. Marketing.
tovább »

annotiade - 2012-02-01 00:16

Wypatrujesz bezproblemowego i niedrogiego wyjścia, by podwyższyć dochody loklanej jednostki? Mam w takim razie dla Ciebie mądre rozwiązanie. Marketing. Wiem, miało być tanio, niemniej jednak gwarantuję Ci, że tak będzie. Najłatwiejszą i w najwię... tovább »

annotiade - 2012-02-01 00:00

Szukasz banalnego i niedrogiego sposobu, iżby powiększyć dochody swojej jednostki? Posiadam wtedy dla Ciebie bystre wyjście. Reklama. Wiem, miało być tanio, aliści gwarantuję Ci, że tak będzie. Najprostszą i w najwyższym stopniu zupełną, jednakże... tovább »

Judith - 2012-01-15 12:03

Szia k.kriszta! Igen jól tudod, hogy a kisagy a mozgásért felelős, többek között. Tulajdonképpen szinte mindenért. De hál'istennek sokat fejlődött, mióta kiderült. Neki eleinte mindent az agykamratágulatra fogtak (már terhesen észrevetté... tovább »