Elhunyt Subosits István
2009-11-09 - 23:032009. október 20-án, életének 80. évében elhunyt Subosits István, a
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Fonetikai és Logopédiai Tanszékének alapítója, nyugalmazott főiskolai tanára. Búcsúztatása 2009. november 4-volt a budapesti Fiumei úti temetőben.
Szeretettel emlékezünk rá Lőrik József (ELTE BGGYK Fonetikai és Logopédiai Tanszék) sorainak közzétételével:
Subosits István 1929. december 24-én született a Veszprém megyei Alsóiszkázon. Elemi iskoláit ugyanitt végezte, majd Sümegen, Keszthelyen és Zalaszentgróton tanult. Népiskolai tanítói képesítést 1951-ben szerzett Pápán.
1951 és 1954 között a budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola hallgatója. Az 1953-54. tanévben a főiskola Anatómiai és Élettani Tanszékén demonstrátor. 1955-től 1959-ig gyógypedagógus a nagykanizsai gyógypedagógiai iskolában. 1959 és 1962 között a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott, területe a beiskolázás és a gyógypedagógiai intézmények szakfelügyelete volt.
Az 1961-62. tanévben félállású tanársegéd a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, fonetikát tanít. 1962-től 1972-ig főiskolai adjunktus, 1972-től 1975-ig főiskolai docens, 1975-től 1995-ig főiskolai tanár.
1972 és 1987 között vezette a főiskola Fonetikai és Logopédiai Tanszékét. Tanszékvezetése idején a logopédusképzés jelentősen kiszélesedett. Az írott tananyagok, jegyzetek száma azóta sem látott mértékben, jelentősen megnőtt. Elmélyült tartalmú kiadványok jelentek meg, pl. a dadogásról, az afáziáról, diszfóniáról; gyakorlati, metodikai kiadványok készültek; a tanszék oktatói létszáma megduplázódott.
Főbb oktatott tárgyai: Fonetika, Magyar nyelvtan, Beszédpedagógia, Beszédakusztika, Gyermek- és ifjúsági irodalom, Logopédia, A történelemtanítás módszertana.
Felvételi előkészítő tanfolyamokon 1962-től 1998-ig oktatott.
1995-ben vonult nyugalomba. 1996 és 2001 között az ELTE BTK Fonetikai Tanszékének óraadó tanára. Tantárgya: A helyes beszéd, a beszéd hibái. 2003-ban a szegedi egyetem előadó tanára.
Tudományos közleményei elsősorban a következő folyóiratokban jelentek meg: Magyar Nyelvőr, Magyar Nyelv, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Egyetemi Fonetikai Füzetek, Gyógypedagógiai Szemle, Egészségnevelés, Szociális Munka, Orvostörténeti Közlemények, Pedagógiai Szemle.
Kutatási területe: A magyar beszédhangok képzése, akusztikai jellemzői, a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem tanításának módszertana.
Két tankönyve kiadói nívódíjat kapott: Irodalmi olvasmányok a kisegítő iskolák 5. osztály számára (1976), Beszédakusztika (főiskolai tankönyv, 1985).
Szakmai-közéleti tevékenysége: Két cikluson át az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Bizottságának tagja és az MTA Fonetikai Munkabizottságának titkára. A Démoszthenész Egyesület Palotás Gábor mesterlogopédus díj kuratóriumának elnöke.
Szakmai elismerései: Kempelen Farkas-emlékérem (1974), MTA Jubileumi Emlékérem (1975).
Subosits István szakmai bibliográfiája csaknem kétszáz tételt tartalmaz. Írásain gyógypedagógusok generációi nőttek fel. A 2004-ben, 75 éves korában megjelent Hangtan című monográfiája ma is tananyag a logopédusképzésben.
Legutolsó közleménye Montágh Imrét méltatta a Gyógypedagógiai Szemle 2009. évi 1. számában.
Bárcsak követni tudnánk szellemi frissességét!
Emléke mélyen él és munkál tanítványaiban.
Lőrik József
ELTE BGGYK
Fonetikai és
Logopédiai Tanszék
SUBOSITS ISTVÁN VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA
KÖNYVEK, KÖNYVSZERKESZTÉSEK
SUBOSITS ISTVÁN — DEVECSAI LÁSZLÓ — KONCZ DEZSŐ (1962): Tankönyv a kisegítő iskolák VI. osztálya számára. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (szerk., 1963): Tanulmányok a gyógypedagógiai módszertan köréből. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1964): Bevezetés a beszédpedagógiába I. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1966): Bevezetés a beszédpedagógiába II. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN — MADARÁSZ MÁRTA — ZSÓTÉR PÁLNÉ (1967): Az értelmi fogyatékosok tanításának módszertana III. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1969): Bevezetés a beszédpedagógiába III. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (szerk., 1970): Szemelvénygyűjtemény (Fogalmazás, helyesírás, nyelvhelyesség). Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
VASSNÉ KOVÁCS EMŐKE — SUBOSITS ISTVÁN (szerk. 1971): A beszéd és zavarai. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó, 19—20.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1972): Programozott nyelvi ismeretek a kisegítő iskolák 7. osztálya számára. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1973): Történelem. Tankönyvpótló jegyzet a kisegítő iskolák VII. osztálya számára. Budapest, Fővárosi Pedagógiai Szeminárium.
SUBOSITS ISTVÁN (összeáll., 1973): Munkafüzet (Magyar nyelv és beszédművelés) I. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): Irodalmi olvasmányok a kisegítő iskolák 5. osztálya számára. Budapest, Tankönyvkiadó.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1974): Nyelvi ismeretek a kisegítő iskolák 5. osztálya számára. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (összeáll., 1974): Munkafüzet (Magyar nyelv és beszédművelés) II. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1975): Nyelvi ismeretek. 6. osztály. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1976): A nyelvi közlés alapjai. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1977): Bevezetés a beszédakusztikába. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1977): Történelem. 7. osztály. Budapest, Tankönyvkiadó.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1977): Nyelvi ismeretek. 7. osztály. Budapest, Tankönyvkiadó.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1978): Nyelvi ismeretek. 8. osztály. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1982): A beszédpedagógia alapjai. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1983): A jeltudomány alapjai. Budapest, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége.
KŐHÁTI ZSOLT — SUBOSITS ISTVÁN (1983): Beszédművelés. Budapest, Zrínyi Miklós Katonai Akadémia.
SUBOSITS ISTVÁN (1984): Beszédakusztika. Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (szerk., 1985): Az értelmi fogyatékosok beszéd-rendellenességei (Szemelvénygyűjtemény). Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1987): Szójelentéstan. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1988): Az összetett mondatok. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1989): Az egyszerű mondat. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (1990): Az agnóziás zavarok gyógypedagógiai rehabilitációja. Budapest, Országos Pedagógiai Intézet.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): Beszéd és szocializáció. A Szociális Munka kiadványai 15.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): A beszédnevelés alapjai. Budapest, Szerzői kiadás.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): Gondolatok a beszédről (Aforizmák, szállóigék, közmondások). Démoszthenész Egyesület.
SUBOSITS ISTVÁN (2001): A beszéd rendellenességei. Egyetemi Fonetikai Füzetek 30.
SUBOSITS ISTVÁN (2002): „Szép szónak nem szegik szárnyát” (A helyes beszéd). Budapest, Logopédiai Kiadó.
SUBOSITS ISTVÁN (2004): Hangtan. Budapest, TAS Kiadó.
TANULMÁNYOK
SUBOSITS ISTVÁN (1958): Előzzük meg a gyermekkori beszédhibákat! Zalai Hírlap, július 18.
SUBOSITS ISTVÁN (1959): A művelt beszédről. Zalai Hírlap, október 9.
SUBOSITS ISTVÁN (1963): Aktivitás és képzés. In Tanulmányok a gyógypedagógiai módszertan köréből. Budapest, Tankönyvkiadó, 32—41.
SUBOSITS ISTVÁn (1964): A történelemtanítás egyes kérdései a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia, 4, 161—165.
SUBOSITS ISTVÁN (1964): Történelemtanítás a kisegítő iskolában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve I., Budapest, 175— 183.
SUBOSITS ISTVÁN (1965): Új iskola — új didaktika. Gyógypedagógia, 4, 107—110.
SUBOSITS ISTVÁN (1966): Einige Fragen des Geschichtsunterrichts in der Hilfsschule. Die Sonderschule, 3, 157—160.
SUBOSITS ISTVÁN (1967): Az időszemlélet fejlesztése a kisegítő iskolai történelemtanításban. Gyógypedagógia, 2, 33—39.
SUBOSITS ISTVÁN (1967): Módszerek és módszerkombinációk a kisegítő iskolai történelemtanításban. Gyógypedagógia, 5, 133—138.
SUBOSITS ISTVÁN (1968): Nyelvi-helyesírási gyakorlás a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia, 5, 129—137.
SUBOSITS ISTVÁN (1968): Szómagyarázat a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia, 6, 170—173.
SUBOSITS ISTVÁN (1970): A kifejezőkészség fejlesztése a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia, 3, 35—41.
SUBOSITS ISTVÁN (1970): Irodalmi olvasmányok — Nyelvi ismeretek — Történelem. (A kisegítő iskolai Tanterv és Utasítás részletei)
SUBOSITS ISTVÁN (1970): Programozott nyelvtantanítás a kisegítő iskolában. In RÉVAY GYÖRGY (szerk.) Reformgondok a gyógypedagógiában. Szolnok, 100—112.
SUBOSITS ISTVÁN (1970): A történelmi fogalmak kialakítása a kisegítő iskolában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve III., Budapest, 339— 349.
SUBOSITS ISTVÁN — ZSÓTÉR PÁLNÉ (1970): Rajzos szemléltetés a kisegítő iskolai nyelvtantanításban. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve III., Budapest, 107— 125.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1970): Helyesírási norma használata a kisegítő iskolában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve III., Budapest, 351— 364.
SUBOSITS ISTVÁN (1971): A történelem elsajátíttatása a kisegítő iskolában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IV., Budapest, 199— 207.
SUBOSITS ISTVÁN (1971): A visszajelentés formái a helyesírási készség kialakításában. Gyógypedagógia, 1, 7—11.
SUBOSITS ISTván (1971): Feladatlap a történelemtanításban. Gyógypedagógia, 2, 44—45.
SUBOSITS ISTVÁN (1971): Irodalmi olvasmányok a kisegítő iskolában. Gyógypedagógia, 5, 129—134.
SUBOSITS ISTVÁN (1971): A kisegítő iskolai tanulók nyelv-helyesírási készségének kialakítása. In LOVÁSZ TIBOR (szerk.) Tanulmányok a gyógypedagógia köréből. Budapest, Tankönyvkiadó, 239—259.
SUBOSITS ISTVÁN (1971): Törekvések a történelemtanítás korszerűsítésére. In LOVÁSZ TIBOR (szerk.) Tanulmányok a gyógypedagógia köréből. Budapest, Tankönyvkiadó, 281—292.
SUBOSITS ISTVÁN — DR. GÖLLESZ VIKTOR (1971): Kinémák mint a vizuális fonetika elemei. In VASSNÉ KOVÁCS EMŐKE — SUBOSITS ISTVÁN (szerk.) A beszéd és zavarai. Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó, 19—20.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): A heteromorf szavak helyesírása a kisegítő iskolában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V., Budapest, 353—375.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): Kézi oktatógép a kisegítő iskolai történelemtanításban. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V., Budapest, 377—383.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): A magyar magánhangzók ajakartikulációjának jellemzőiről. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V., Budapest, 323—357.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): A debilisek verbális viselkedésének nyelvi kódjáról. Gyógypedagógia, 1, 15—22.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): A nyelvi kód és a kisegítő iskolai tanulók beszédének grammatikai felépítése. In MERÉNYI JÓZSEF (szerk.) Gyógypedagógiai tanulmányok, Miskolc, 99—117.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): A kisegítő iskolai tanulók időszemléletének fejlesztése. In Merényi József (szerk.) Gyógypedagógiai tanulmányok, Miskolc, 129—147.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1972): A nyelvtan programozása kisegítő iskolában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve V., Budapest, 331—352.
SUBOSITS ISTVÁN — DR. GÖLLESZ VIKTOR (1972): A vizuális fonetikáról. Gyógypedagógia, 3, 85—90.
SUBOSITS ISTVÁN (1972): Az Igaz mester hangjelölési rendszeréről. In A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének kiadványai 3., Vác, 40—44.
GÁSPÁR ÁRPÁD — SUBOSITS ISTVÁN (1972): Összehasonlító hangnyomásmérések siketek, nagyothallók és hallók körében. In A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének kiadványai 3., Vác, 334—342.
SUBOSITS ISTVÁN (1973): Az értelmi fogyatékosok beszéde és a nyelvi kód. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VI., Budapest, 127—130.
SUBOSITS ISTVÁN (1973): Adatok a beszédhangok kapcsolódásának optikájához. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VI., Budapest, 149—162.
GÁSPÁR ÁRPÁD — SUBOSITS ISTVÁN (1973): Hangnyomás-ingadozások a hallási fogyatékosok hangképzésében. Gyógypedagógia, 1, 19—23.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): Távlatok a hazai logopédiában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 191—193.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): A beszédtempó és időtartam összehasonlító mérése. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 195—201.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): Újabb adatok a szótagok kapcsolódásához. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 203—209.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): A magánhangzók kezdő és végző szakaszának összehasonlító hangnyomásértékei. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 211—224.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): A dadogás néhány akusztikai jellemzőjéről. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 225—236.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): A coronalis és dorsalis s hangszínképéről. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 257—266.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): A hangszínkép-elemzés jelentősége a logopédiában. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 267—279.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): Feladatlapok a kisegítő iskola irodalmi olvasmányok c. tantárgyához. Gyógypedagógia, 1, 4—9.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): Az Irodalmi olvasmányok c. tankönyv mint az olvasás megszerettetésének eszköze. Gyógypedagógia, 6, 170—173.
SUBOSITS ISTVÁN (1974): Adatok az sz és s hangok torz képzésének hangszínképéhez. Kép- és hangtechnika, 1974. aug., 113—115.
HORVÁTH ZOLTÁN — SUBOSITS ISTVÁN (1974): Osztály- és önálló munka a nyelvi ismeretek tankönyvvel. Gyógypedagógia, 6, 167—170.
LŐRIK JÓZSEF — SUBOSITS ISTVÁN (1974): Adatok a süketek beszédlégzéséhez. In A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VII., Budapest, 237—255.
SUBOSITS ISTVÁN — GÁSPÁR ÁRPÁD (1974): A szótagok kapcsolódása hangnyomásmérések tükrében. Gyógypedagógiai Szemle, 1, 1—7.
SUBOSITS ISTVÁN — GÁSPÁR ÁRPÁD (1974): Porovnavácie merania tlaku hlasu. In ZDSI pre nedoslychavych, Lucenec, 154—176.
SUBOSITS ISTVÁN (1975): A beszédhangok időtartama dadogók beszédében. Gyógypedagógia, 1, 4—7.
SUBOSITS ISTVÁN (1975): A dadogók fonációjának kezdetéről. Gyógypedagógiai Szemle, 3, 23—30.
SUBOSITS ISTVÁN (1975): A szókezdő hangok időtartama dadogók beszédében. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VIII., Budapest, 309—318.
SUBOSITS ISTVÁN (1975): A görcsös hangadás hangszínképéről. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VIII., Budapest, 319—324.
BUJDOSÓNÉ ARATÓ ADRIENN — SUBOSITS ISTVÁN (1975): Szünetek a hallási fogyatékosok beszédében. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VIII., Budapest, 325—330.
SÁFRÁN ANTAL — SUBOSITS ISTVÁN (1975): Az osephagus-beszéd hangnyomásértékei. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve VIII., Budapest, 331—338.
SUBOSITS ISTVÁN (1976): A beszédkorrekció kibernetikai szemlélete. Gyógypedagógia, 1, 20—21.
SUBOSITS ISTVÁN (1976): A beszédkutatás jelentősége a gyógypedagógiában. In GÖLLESZ VIKTOR (szerk.) A gyógypedagógia alapproblémái. Budapest, Medicina, 345—380.
KEMÉNY FERENC — SUBOSITS ISTVÁN (1976): Hangkapcsolódások elektromiográfiás vizsgálata. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 139, 49—51.
SÁFRÁN ANTAL — SUBOSITS ISTVÁN (1976): A laryngectomizáltak beszédsebességéről. Gyógypedagógiai Szemle, 4, 300—304.
LŐRIK JÓZSEF — SUBOSITS ISTVÁN (1977): Adatok az interdentális szigmatizmus hangszínképéhez. Gyógypedagógia, 2, 52—55.
SUBOSITS ISTVÁN (1978): A jelmodellek szerepe az orális és a nem-verbális közlésben. Gyógypedagógia, 4, 104—108.
SUBOSITS ISTVÁN (1978): Energiaeloszlás a magyar /sz/ és /s/ hangok hangszínképében. Magyar Fonetikai Füzetek, 1, 77—91.
MONTÁGH IMRE — LŐRIK JÓZSEF — SUBOSITS ISTVÁN (1978): Adatok a sigmatismus nasalishoz. Magyar Nyelvőr, 2, 214—223.
MONTÁGH IMRE — LŐRIK JÓZSEF — SUBOSITS ISTVÁN (1978): A laterális szigmatizmus akusztikai elemzése és terápiája. Gyógypedagógia, 1, 20—25.
VINCZÉNÉ BÍRÓ ETELKA — SUBOSITS ISTVÁN (1978): Monotónia a dadogók beszédében. Magyar Fonetikai Füzetek 3. 74—79.
SUBOSITS, ISTVÁN (1979): Die Rolle des Zeichenmodells im Kommunikationsvorgang. In Becker, K.-P. (Hg.) International Symposium, Sprache und Persönlichkeitsentwicklung Hörgeschädigten. Berlin, 170—172.
SUBOSITS, ISTVÁN (1979): Zaciatok fonacie zajahavych v zrkodle meramiakustického tlaku. In VASEK, S. a kolektiv (red.) Aktuálné problémy deti s poruchami reci a citania. Bratislava.
SUBOSITS, ISTVÁN (1979): Újabb szempontok a beszédstruktúra és beszédkorrekció összefüggéseihez. Gyógypedagógiai Szemle, 1—2, 92—98.
SUBOSITS ISTVÁN (1980): Beszédmodellek — beszédsémák. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX., Budapest, 353—363.
SUBOSITS ISTVÁN — VINCZÉNÉ BÍRÓ ETELKA (1980): A dadogók beszédének dallamformái. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX., Budapest, 365—386.
LŐRIK JÓZSEF — SUBOSITS ISTVÁN (1980): Egy óvodai beszédfelmérés tapasztalatai. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX., Budapest, 319—326.
SÁFRÁN ANTAL — SUBOSITS ISTVÁN (1980): A nyelőcsőbeszéd és a hangprotézises beszédprodukció dallamformái. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve IX., Budapest, 337—346.
SUBOSITS ISTVÁN (1982): A fonematikus hallásról. Gyógypedagógia, 4, 105—107.
SÁFRÁN ANTAL — SUBOSITS ISTVÁN (1983): Az oesophagus-beszéd hangszínének néhány jellemző vonása. Gyógypedagógiai Szemle, 1, 1—6.
SUBOSITS ISTVÁN (1984): A beszédjavítás alapelveiről. Gyógypedagógia, 1, 5—9.
SUBOSITS ISTVÁN — FARKAS MIKLÓS (1984): A süketek fejhangszínezetének néhány színképi jellemzője. Gyógypedagógia, 6, 173—176.
SUBOSITS ISTVÁN (1985): A beszéd és a rehabilitáció összefüggése Bárczi Gusztáv elméleti munkásságában. Gyógypedagógiai Szemle, 1, 25—29.
SUBOSITS ISTVÁN (1985): A kommunikáció zavarainak értelmezése a gyógypedagógiában. In TÓTH GYÖRGY (szerk.) Kommunikáció — nehezített társadalmi beilleszkedés. Budapest, Tankönyvkiadó, 120—128.
SUBOSITS ISTVÁN (1985): A tanulási elméletek alkalmazása a logopédiában. Gyógypedagógia, 6, 178—183.
SUBOSITS ISTVÁN (1986): A beszédhibák rendszerező áttekintése. In SUBOSITS ISTVÁN (szerk.) Az értelmi fogyatékosok beszéd-rendellenességei (Szemelvénygyűjtemény). Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó, 4—20.
SUBOSITS ISTVÁN (1986): Az értelmi fogyatékosok beszédének jellemző vonásai. In SUBOSITS ISTVÁN (szerk.) Az értelmi fogyatékosok beszéd-rendellenességei (Szemelvénygyűjtemény). Kézirat, főiskolai jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó, 4—20.
SUBOSITS ISTVÁN (1986): A fonematikus hallás biológiai és társadalmi determináltsága. In GÖLLESZ VIKTOR (szerk.) Gyógypedagógiai iskola-egészségügyi tanulmányok. Budapest, A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének kiadványa.
SUBOSITS ISTVÁN (1987): Az artikulációs hibák számítógépes feldolgozásának lehetőségei. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve X., Budapest, 360—363.
SUBOSITS ISTVÁN (1987): Az [r] hang képzésének és akusztikai szerkezetének jellemzői. In A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Évkönyve X., Budapest, 364—379.
SUBOSITS ISTVÁN (1987): Az agnóziák a logopédiai gyakorlatban. Gyógypedagógiai Szemle, 4, 241—252.
SUBOSITS ISTVÁN (1987): Az értelmi fogyatékosok beszédének nyelvi funkciói. Gyógypedagógia, 4, 123—128.
SUBOSITS ISTVÁN (1988): A biokibernetika a beszédfejlesztésben és -javításban. Gyógypedagógiai Szemle, 3, 161—168.
SUBOSITS ISTVÁN (1988): Az egészségnevelő Bárzi Gusztáv. Egészségnevelés, 2, 74—78.
SUBOSITS ISTVÁN (1988): A fogyatékosságok megnevezései Pápai Páriz Ferenc szótárában. Orvostörténeti Közlemények, 121—124.
SUBOSITS ISTVÁN (1989): Hatvan éves a magyar beszédhangok első röntgenográfiai leírása. Magyar Nyelv, 374—375.
SUBOSITS ISTVÁN (1989): 300 éves a Pax Corporis. Egészségnevelés, 5, 232—234.
SUBOSITS ISTVÁN (1989): Az olvasás és írás zavarainak értelmezése a pedagógiában. Pedagógiai Szemle, 10, 960—970.
SUBOSITS ISTVÁN (1990): Adatok az életkor és a beszédtempó összefüggéséhez egy eszközfonetikai vizsgálat alapján. In Bolla-emlékkönyv, 159—167.
SUBOSITS ISTVÁN (1990): „Az egészség oly drága gyöngyszem…” 300 éves a Pax Corporis. Egészség, 1, 2—4.
SUBOSITS ISTVÁN (1990): A megkülönböztető elemekről szóló tanítás jelentősége a gyógypedagógus beszédfejlesztő tevékenységében I., II. Gyógypedagógiai Szemle, 2, 113—125, 3, 280—291.
SUBOSITS ISTVÁN (1990): 100 éve született Bárczi Gusztáv. Fejlesztő Pedagógia, 3, 20—22.
SUBOSITS ISTVÁN (1990): Wiederherstellung geschädigter Funktionen bei akustischer Agnosie mit heilpädagogischen Methoden. In Trends und Perspektiven der gegenwärtigen ungarischen Heilpädagogik. Justus-Liebig Universität, Giessen, 213—217.
SUBOSITS ISTVÁN (1991): Bárczi Gusztáv munkásságának hatása a magyar fonetika fejlődésére. Nyelvtudományi Közlemények, 1—2.
SUBOSITS ISTVÁN (1991): Szemantikai szempontok a beszédrehabilitációs eljárásokban. Beszédgyógyítás, 1, 15—20.
SUBOSITS ISTVÁN (1992): A beszéd hibáinak leírása Kempelen Mechanismus der menschliche Sprache… című munkájában. Egyetemi Fonetikai Füzetek 6., 119—125.
SUBOSITS ISTVÁN (1992): Az olvasás és írás zavarainak típusai. Fejlesztő Pedagógia, 1—2, 20—26.
SUBOSITS ISTVÁN (1992): A beszéd fejlesztésének fonológiai alapjairól. Fejlesztő Pedagógia, 3—4, 3—6.
SUBOSITS ISTVÁN (1993): Gyógypedagógiai módszerek az agnóziás zavarok megszüntetésére. Budapest.
SUBOSITS ISTVÁN (1993/1994): A beszéd gondozása az idősek otthonaiban I., II. Szociális Munka, 4, 241—253, 1, 3—17.
SUBOSITS ISTVÁN (1993): Emlékezés Sarbó Artúrra. Ideggyógyászati Szemle, 7—8, 279—280.
SUBOSITS ISTVÁN (1993): Egy idegorvos tanácsai a gyermekkori beszédzavarok megszüntetéséhez. (Emlékezés Sarbó Artúrra). Egészség, 2—3, 24—26.
SUBOSITS ISTVÁN (1993): Ötven éve hunyt el Sarbó Artúr. Fejlesztő Pedagógia, 3, 10—12.
SUBOSITS ISTVÁN (1994): Egy emberbarát politikus a vakok és siketnémák oktatásáról (100 éve hunyt el Kossuth Lajos). Gyógypedagógiai Szemle, 2, 81—85.
SUBOSITS ISTVÁN (1994): Egy emberbarát hírlapíró a népegészségügyért (100 éve hunyt el Kossuth Lajos). Egészség, 2, 9—11.
SUBOSITS ISTVÁN (1994): Kossuth Lajos szociális politikai nézetei. Szociális Munka, 2, 81—90.
SUBOSITS ISTVÁN (1994): A kommunikáció mint az integrálódás eszköze és folyamata a szociális otthonokban. Szociális Munka, 4, 242—253.
SUBOSITS ISTVÁN (1994): a szájról olvasás néhány információelméleti összefüggése. Gyógypedagógiai Szemle, 2, 86—97.
SUBOSITS ISTVÁN (1995): A beszéd rendellenességei Balassa József munkásságának tükrében (Ötven éve hunyt el a kiváló fonetikus). Gyógypedagógiai Szemle, 3, 171—176.
SUBOSITS ISTVÁN (1995): Egy tudós nyelvész a beszéd hibáiról (Ötven éve hunyt el Balassa József). Beszédgyógyítás, 1, 1—6.
SUBOSITS ISTVÁN (1995): A szociális viselkedés pszichokibernetikai alapjai. Szociális Munka, 3, 201—212.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): A beszédautomatizáció korszerű értelmezéséről. Gyógypedagógiai Szemle, 4, 264—273.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): Beszédjavítás és idegi automatizmus. Beszédgyógyítás, 1—2, 25—38.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): Az előítélet mint a szociális konfliktus forrása. Szociális Munka, 3, 161—171.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): A szó mint „agresszor”. Szociális Munka, 4, 241—252.
SUBOSITS ISTVÁN (1996): A verbális agresszió. In DR. KAPPÉTER ISTVÁN (szerk.) A Szociális Munka kiadványai 16., 100—114.
SUBOSITS ISTVÁN (1997): Afáziás beteg a családban. Egészség, 5, 26—28.
SUBOSITS ISTVÁN (1997): A „drogos” beszéd. Szociális Munka, 4, 265—269.
SUBOSITS ISTVÁN (1997): A kábítószer-fogyasztás hatása a beszédartikulációra. Egészségnevelés, 6, 294—295.
SUBOSITS ISTVÁN (1997): Sajtótörténeti adatok a süketek ujjábécéjének hazai publicitásához. Szociális Munka, 2, 89—98.
SUBOSITS ISTVÁN (1997): a siketnémák kéz-alphabetjők a reformkor sajtójában. Gyógypedagógiai Szemle, 3, 162—167.
1998.
SUBOSITS ISTVÁN (1998): Afáziás betegek gondozása a szociális intézményekben. Szociális Munka, 1, 18—23.
SUBOSITS ISTVÁN (1998): Drogfogyasztás és beszédteljesítmény. Beszédgyógyítás, 1, 18—22.
SUBOSITS ISTVÁN (1998): Egy múlt századi értekezés mai tanulsága. Szociális Munka, 3, 161—168.
SUBOSITS ISTVÁN (1998): A hibás beszéd mechanizmusa — ahogy egy polihisztor magyarázta. Gyógypedagógiai Szemle, 3, 179—187.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): A beszéd mint agresszió. Egyetemi Fonetikai Füzetek 25. 55—58.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): A beszéd mint viselkedésforma az iskolában. In Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 212., II. kötet. Nyelv és kommunikációs kultúra az iskolában, 479—483.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): A dysarthriák okai, típusai és korrekciójuk. Egészség, 4, 9—13.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): Személyiségtípusok a szocializálódásban. Szociális Munka, 1, 2—9.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): Logoterápia a szociális gyakorlatban (Egy 100 éve írt könyv mai tanulságai). Szociális Munka, 4, 164—168.
SUBOSITS ISTVÁN (1999): „A t. cultus miniszter urhoz egy interpellatiot vagyok bátor intézni.” (Jókai Mór interpellációja a vakok oktatásáért). Gyógypedagógiai Szemle, 3, 161—166.
SUBOSITS ISTVÁN (2000): Az árvákról való gondoskodás első hazai intézménye. Szociális Munka, 4, 311—313.
SUBOSITS ISTVÁN (2000): A magyar logopédia diszciplináris gyökerei. Szociális Munka, 4, 3141—316.
SUBOSITS ISTVÁN (2000): Hasonlatok a Pax Corporisban. In Vox Humana, Bollla Kálmán professzor születésnapjára. 369—372.
SUBOSITS ISTVÁN (2000): Az önfejlesztés klasszikus példája (Tanulságok Démoszthenész életútjából). Fejlesztő Pedagógia, 1—2, 19—20.
SUBOSITS ISTVÁN (2000): Tanulságok egy életrajzból. Gyógypedagógiai Szemle, 3, 237—239.
SUBOSITS ISTVÁN (2001): A kábítószer hatása a beszédteljesítményre. Gyógypedagógiai Szemle, 1, 53—55.
SUBOSITS ISTVÁN (2001): „Az utóbbi nap az előbbi tanítványa (Tanulságok a hazai beszédjavítás történetéből). Gyógypedagógiai Szemle, 2, 117—123.
SUBOSITS ISTVÁN (2002): Az árvákról való gondoskodás kezdetei hazánkban. Gyógypedagógiai Szemle, 3, 220—225.
SUBOSITS ISTVÁN (2002): „Az igazság beszéde cicomátlan” (Seneca gondolatai a beszédről). Gyógypedagógiai Szemle, 3, 220—225.
(összeállította: Lőrik József)
