Sulyomi-Schulmann Adolf

(Oravicabánya, 1883. dec. 22. – Bp., 1942. okt. 26.) gyógypedagógus.
Temesvárott tanítói oklevelet (1902), Budapesten gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett (1906). Az Ungvári Siketnémák Tanintézetében tanár, utóbb igazgató. (1915–20). Ezután tanár és h. ig. a Bp.-i Siketnémák Tanintézetében (1920–25), majd a bp.-i Hibásbeszédűek Áll. Intézetének ig.-ja (1925–42). Egyidejűleg tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főisk.-n. A M. Gyógypedagógiai Társ. és a M. Írástanulmányi Társ. alapító tagja, r. vagy t. tagja számos szakmai egyesületnek és társ.-nak. Szakirodalmi tevékenysége, főként a logopédia területén kiemelkedő. A modern, komplex logopédiai kezelés egyik úttörője.

Főbb művei:
A siketnémák beszédtanításának élet- és lélektani megalapozásáról (M. Siketnéma-Oktatás, 1924. 4–5. sz.);
A gyógypedagógiai tanárképzés ügye és annak kihatása oktatásügyünk belső és külső fejlődésére (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1925. 4–6. sz.);
A beszédhibások és a beszéd gyógypedagógiai védelme (Magy. Gyógyped., 1926. 7–10. sz.);
Aus der Praxis der Sprachheilung (Blätter für Taubstummenbildung, Leipzig, 1927);
Gyógypedagógiai beszédiskolák szükségessége és azok szervezete (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1931. 3–6. sz.);
Újabb felfogások a beszéd kór- és gyógytana köréből (Magy. Gyógyped., 1933. 1–3. sz.);
Heilpädagogische Wertung von Sclariftuntersuchungen bei Stotterer (Zeitschrift für Kinderforschung, Berlin, 1933);
A dadogók sorsa az életben (Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 1934. 3–4. sz.);
A beszédhibák elhárítása különös tekintettel a dadogásra (Kalocsa, 1935);
A rhinolalia aperta gyógypedagógiája (Magy. Gyógyped.-i Tanárok Közl., 1940. 10. sz.);
Pedagógiai psychoterapia (Magy. Gyógyped.-i Tanárok Közl., 1942. 9. sz.);

Irodalom:
Schulmann Adolf (Magy. Gyógyped.-i Tanárok Közl., 1942. 9. sz.);
Bachmann, W.–Gordos, Sz. A.–Lányi E. Á.: Magyar gyógypedagógusok biográfiája (Rheinstetten, 1977).

Forrás: Magyar életrajzi lexikon